1757. június 18.
Az aacheni béke és a harmadik sziléziai háború kirobbanása között jelentősen átrendeződött az európai hatalmi politika. Az eddig meghatározó Bourbon-Habsburg vetélkedés helyébe Bécs és Berlin ellentéte lépett Szilézia birtoklása kapcsán. Ezzel párhuzamosan zajlott Franciaország és Nagy-Britannia az egész világra kiterjedő vetélkedése a tengerek és gyarmatok feletti uralomért. 1750-ben az osztrák-orosz poroszellenes egyezmény született meg, melyhez egész Európa döbbenetére csatlakozott Versailles is. Ez a szövetség a párizsi osztrák követ, majd kancellár Kaunitz gróf diplomáciai mesterműve volt. Nagy Frigyes 1756-ban teljes elszigeteltségben találta magát, csak Angliára számíthatott, mely azonban nem volt képes jelentős szárazföldi katonai támogatásra. Frigyes azonban nem habozott és 1756 augusztusában kirobbantotta a háborút. Lobositznál, 1756. október 1-jén vereséget mért a cs. kir. seregre, de a nehezen kicsikart győzelem már jelezte, hogy a Habsburg-haderő immáron méltó ellenfele a porosznak. 1757 tavaszán II. Frigyes megindult Csehország ellen és körülzárta Prágát, miután a május 6-i véres prágai csatában felülkerekedett Brown tábornagy hadain, aki maga is elesett az összecsapásban. A császári-királyi főerő élére Leopold Daun tábornagy került, aki parancsot kapott Bécsből, hogy tegyen meg mindent Prága felmentésére. Miután jelentős kötelékeket vont magához Sziléziából, június 12-én Daun megindult Frigyes ellen. A porosz király elébe ment a támadásnak és a két sereg a Prágától hatvan kilométerre, keletre található Kolin térségében találkozott. Daun egy védelemre kiválóan alkalmas állást választott, mely két magaslatra a Przerowskyra és a Kreczkorzra támaszkodott az országúttal párhuzamosan. Június 17-én éjszaka a sereg harckészültségben várta Frigyes támadását. Daun 51 zászlóaljban és 43 kikülönített gránátos-században 35 160 fő gyalogossal, 171 svadronban 18 630 lovassal, továbbá 61 tábori és 93 ezredágyúval rendelkezett. A csatában két magyar gyalogezred és a haderő majdnem teljes huszársága, 10 huszárezred vett részt. A prágai országúton a csatához felvonuló poroszok létszáma 32 zászlóaljban 17 422 gyalogos és 116 svadronban 13 818 lovas volt, ezeket 28 tábori és 43 ezredágyú támogatta. A lovaserők közt szerepelt 6, egyenként 682 fős huszárezred, ezekben jelentős számú magyar szolgált, kettő élén magyar ezredes is állt: Székely Mihály és Werner Pál vezetésével. A császári túlerő tehát jelentős volt és a védelmi állás is Daunnak kedvezett, ám az elbizakodott Frigyes június 18-án délelőtt mégis a támadás mellett döntött. Míg hadai pihentek, II. Frigyes harcfelderítést hajtott végre, és aprólékosan kifürkészte az ellenséges állást is. A terepviszonyokra és az ellenséges tüzérség elhelyezkedésére tekintettel, úgy döntött, támadása csak a Krzeczhorz és Radowestnitz falu közti térségben, vagyis a gyengébbnek vélt ellenséges jobbszárny ellen lehet sikeres. Frigyes a ferde csatarend alkalmazásával kívánta megtámadni ezt a pontot, vagyis terve szerint jobbszárnyát és centrumát némileg visszahúzza, és mialatt azok lekötik az ellenséget, a támadáshoz megerősített balszárnya nem párhuzamosan támadja az ellenséget, hanem annak jobbszárnyán lépcsőzetesen felvonulva kissé túlhalad, majd jobbra bekanyarodik, ezáltal átkarolja a cs. kir. sereget. Az itt található erős császári lovasságot a porosz lovasságnak kellett semlegesítenie. Délután egykor a poroszok felvonultak a támadásra, az elővédek lövésváltása után Ziethen lovassága összecsapott Nádasdy huszárjaival a csatatér keleti szektorában. E két kiváló parancsnok könnyűlovas egységei a csata folyamán mindvégig eldöntetlen harcot vívtak, kölcsönösen sakkban tartották egymást. A császári jobbszárny egy kicsiny tölgyerődre támaszkodott, melyet Nádasdy tanácsára Daun gyalogsággal, elsősorban határőrökkel szállt meg.
A császári főparancsnok folyamatosan figyelemmel kísérte a porosz felvonulást és amint látta, hogy Frigyes a jobbszárnya ellen összpontosítja erőit, ő is azonnal reagált és a veszélyeztetett szektort egy harmadik harclépcsővel erősítette meg. A hosszas, oszlopokban történő felvonulás után délután kettőre a porosz elővéd és az első vonal harcba lépett és sikereket is elért elfoglalván Krzeczkorz falut. A csatát az ekkor az „Arany Naphoz” fogadóból szemlélő Frigyes gúnyolódva kiabált a bámészkodó lakosságnak: „Nézzétek parasztok, így győz a királynőtök!” A tényleges támadás viszont csak fél négykor indult meg. Eddig a cs. kir. csapatok előtt harcrendbe álló poroszok folyamatosan heves tüzérségi tűz alatt álltak, ráadásul a felvonulás során szakadás keletkezett az arcvonalban melyet Frigyes még a harc megindulása előtt a második lépcsőből volt kénytelen befoltozni. Ugyanakkor a császári lovasság is sokat szenvedett az ellenséges ágyúgolyóktól, mivel Daun a jobbszárnyra koncentrált gyalogság helyett a centrumban őket állította a frontvonalba. A porosz támadás olyan heves volt, hogy a császári balszárny teret vesztett és a kékkabátos gyalogság több ágyút is elfoglalt. Az ide küldött erősítéseknek és a tölgyerdőből a poroszokra zúduló puskatűznek hála viszont a támadás hamar kifulladt. A császári lovasság ellentámadást indított, Frigyes ekkor bevetette a porosz lovasságot, mely megfutamította az osztrák vérteseket, sőt átszakította az első gyalogsági vonalat, de a második vonalban álló Haller-hajdúezred magyar katonái szablyát rántva tartóztatták fel a porosz vérteseket és szenvedtek nagy veszteséget. Látva a jobbszárny krízisét, több tábornoka már a visszavonulást ajánlotta Daun tábornagynak, aki azonban nem veszítette el hidegvérét. Lovassága végül ismét megmentette a helyzetet kitartásával. Ezután sikerült a gyalogságot rendezni és újra harcba vezetni. Este hat órára a poroszok kezéből végül kicsúszott a kezdeményezés a Krzeczor-magaslaton, mivel nyári hőségben a csapatok már képtelenek voltak további erőfeszítésre. Frigyes eredeti terveivel ellentétben, a centrumban is heves harc tombolt. A jobbszárny eseményeivel párhuzamosan itt Manstein tábornok zászlóaljai hasztalan próbálkoztak kivetni a császári-királyi csapatokat a Przerovsky-magaslaton lévő állásaikból. Az utolsó rohamot maga a király vezette, de ez is kudarcba fulladt, a csapatok szétszaladtak. Ekkor hangzott el a dühösen cinikus frigyesi kiáltás: „Kutyák, örökké akartok élni?” Az őrült módján egyedül előrerohanó királyt végül egy segédtisztje rángatta ki a veszedelemből.
Frigyes azonban még mindig rendelkezett tartalékokkal. A király Pennavaire altábornagyot rendelte előre, hogy négy, még érintetlen vértes ezredével döntse el a csatát. A lovasroham azonban Penavaire hibája miatt, aki rohamozó lovasságát megállította a császári vonalak előtt, kudarcba fulladt. A lendületüket vesztett porosz lovasokra több irányból császári vértesek, dragonyosok és szász könnyűlovasok törtek, minek hatására pánikba estek és vad vágtában kerestek menedéket. Este fél hétre a porosz harcvonal nagyrészt szétszakadt, a csapatokat rendezni kívánó tábornokok is sebesülten estek fogságba. A porosz gyalogság azonban, hihetetlen morális tartásról téve tanúbizonyságot, újabb rohamra indult a Krzeczor-magaslat ellen, miután Frigyes felhagyott a centrum elleni hasztalan rohamokkal és minden kéznél lévő gyalogságát az osztrák jobbszárny és centrum közötti résbe irányította. Daun ezt látva utasította centrumát és balszárnyát, hogy tegyenek fordulatot és támadják oldalba a poroszokat. A megtépázott császári jobbszárny ellen azonban majdnem sikerrel járt az utolsó, kétségbeesett ellenséges támadás. A Botta-ezred és a magyar legénységű Károly főherceg-ezred kitartása azonban időt nyert Daunnak. A császári lovasság utolsó rohamra indult. Az újoncokból álló, vallon legénységű De Ligne dragonyos ezredet tartalékban kívánták hagyni, de az ezred fellázadt: „Nem azért jöttünk idáig a Németalföldről, hogy ne csináljunk semmit” – mondta parancsnoka és csatlakozott a rohamhoz. Az utolsó császári lovasroham ellen a poroszoknak már nem volt ellenszerük. II. Frigyes serege, mely az eddigi három sziléziai háborúban nyílt csatában nem szenvedett vereséget, minden ponton visszavonulásban vagy egyenesen pánikszerű menekülésben volt. A szász és császári lovasság véres aratást végzett a korábbi csatákban szintén meglehetősen kíméletlen poroszok között. A vert sereg, mely halottakban közel 3000 főt, sebesültekben mintegy 5600 főt vesztett, ráadásul több mint 5000 foglyot is visszahagyott, június 18. éjszakáján Planjan térségében gyülekezett, majd hajnalban Nimburg (ma: Nymburk) felé vonult vissza. Másnap a poroszok Prága alá vonultak, Frigyes felhagyott a város ostromával, július végére kivonult Csehországból, és Drezda majd Bautzen környékén vonta össze erőit. Nádasdy huszárjai és határőrei még számos foglyot ejtettek a visszavonuló ellenség soraiból, de erélyes üldözés nem folyt. A kolini győzelem híre olyan örömöt okozott a császári udvarban, hogy Mária Terézia császárné és királynő a „Monarchia születésnapjának” nevezte június 18-át. A csata tiszteletére alapította az uralkodópár a Katonai Mária Terézia-rendet. Kolini teljesítménye miatt többek között Nádasdy Ferenc és a csatában kitűnt herceg Esterházy Miklós tábornok is elnyerte e magas kitüntetést.
Kép: Mária Terézia császárné, magyar királynő
Kép: Nádasdy Ferenc lovassági tábornok
Kép: A Katonai Mária Terézia-rend első ünnepélyes adományozása