A segesvári ütközet (1849. július 31.)
I. Miklós orosz cár 1849 nyarán intervenciós hadsereget küldött Magyarország ellen, ezzel a magyar szabadságharc válságos helyzetbe került. A mellékhadszíntéren – a Józef Bem által védett Erdélyben – az Alekszandr Nyikolajevics Lüders és Eduard Clam-Gallas által vezetett 55.000 fős hadsereg mintegy 45.000 magyar honvéddel állt szemben. Bem serege ráadásul kétharmad részben tapasztalatlan újoncokból állt. Az erdélyi parancsnok feladata az orosz csapatokkal kiegészült császári erők feltartóztatása volt, míg a magyarországi hadszíntéren Görgei Artúr fővezér kivívja a győzelmet.
Lüders tábornok kapta az erdélyi támadás vezetésének feladatát, és miután sikertelenül támadta Székelyföldet, az Alföld irányában próbált meg tovább nyomulni. Bem ezzel rákényszerült az összecsapás vállalására, ezért Segesvár környékén, 1849. július 31-én ütközetrendbe állította csapatait az intervenciós erőkkel szemben. „Bem apó” abban bízott, hogy Dobay József és Kemény Farkas beérkező különítményeivel több irányból támadhatja az oroszokat, és így 8.000 katonát állíthat szembe Lüders nagyjából 10.000 fős seregével. Dobay különítménye azonban július 30-án vereséget szenvedett, Kemény Farkas csapatai pedig egy napot késtek. Így Bem mindössze 2.500 katonájára és 16 ágyúra számíthatott Segesvár és Héjjasfalva között.
A magyar erők az ütközet kezdetén létszámukat meghazudtoló látványos sikereket arattak: a délelőtti ágyúzás során például halálos találat érte Lüders vezérkari főnökét, Jurij Szkarjatyin vezérőrnagyot is. Mivel az így ideiglenesen vezetés nélkül maradt ellenség mindössze állásainak védelmére szorítkozott, Bem hamarosan rohamot indíttatott a Segesvári-erdőben kiépített orosz állások ellen, de a délután folyamán Lüders tábornoktól érkező erősítések segítségével az intervenciós erők újra és újra visszaverték a magyar támadásokat.
A ütközet kimenetelét végül a magyar fővezér taktikai hibája döntötte el, aki a felderítés hiányosságai miatt az erdőben harcoló orosz egységeken kívül nem feltételezett további ellenséges csapatokat Segesvár környékén. Miután a Segesvári-erdőben és a völgyben vívott ütközet súlypontja a Küküllő-menti magyar jobbszárnyra tevődött át, Bem vakmerő módon a balszárnyáról is átcsoportosította erői nagy részét, hogy több órás küzdelem után végre kieszközölje az áttörést.
Az elkeseredett küzdelmet végül Lüders lovassága döntötte el, mely elsöpörte a gyenge magyar balszárnyat. Az áttörést így az oroszok érték el, akik ezt követően egy villámgyors lovasrohammal megtörték a magyar honvédek ellenállását. A magyar seregek összeroppantak a sokszoros túlerővel szemben, és fejvesztett menekülésbe kezdtek.
Maga a fővezér, Bem tábornok is egy mocsárba zuhant lováról. Valószínűleg a menekülés közben vesztette életét Petőfi Sándor költő, a lengyel tábornok hadsegéde is, akinek holtteste soha nem került elő, és akinek eltűnése még évtizedekre való legendával és álhírrel látta el az utána kutatókat.
Petőfi Sándor halála. Szemlér Mihály rajza után litografálta és nyomtatta Grund Vilmos
Bár a segesvári ütközet komoly vereség volt az erdélyi erők számára, Bem előrelátásának köszönhetően korántsem volt végzetes: a honvédseregek maradéka augusztus elején apróbb győzelmeket érhetett el az oroszok ellen másutt. Az erdélyi hadszíntér sorsát végül az augusztus 6-án vívott nagyszebeni és nagycsűri ütközetek pecsételték meg, ahol a többszörös túlerőben felvonuló egyesített cári és császári erők felmorzsolták Bem seregének jelentős részét.
Szkarjatyin vezérőrnagy síremléke Segesvárott. A. Pichiony rajza után Czerny litográfiája