A temesvári csata (1849. augusztus 9.)
1849 nyarán az orosz intervenció megindulását követően Görgei Artúr fővezér arra a döntésre jutott, hogy a harcoló magyar erőket két pontban csoportosítja és még az egyesülés előtt megpróbálja külön legyőzni a császári és cári seregeket. A győri vereséget (jún. 28.) követően azonban elvetették Görgei tervét, s helyette a honvédsereg szegedi összpontosítását fogadták el. Az újonnan kinevezett fővezér, Mészáros Lázár utasításai alapján július végén Szeged környékén összpontosították a Közép-Tiszai Hadsereget, illetve a délvidéki erők nagy részét.
1849. július végén a szegedi erődített táborban több tízezres magyar sereg várta, hogy végre megütközzön a Szeged felé közeledő császári csapatokkal – egyébként igen kedvező helyzetből. A csatára számító katonáknak azonban csalódniuk kellett. A Mészárost felváltó Henryk Dembiński a helyzeti előny dacára a visszavonulást választotta. Ennek köszönhetően a császári csapatok nehézség nélkül kelhettek át a Tisza bal partjára, a magyar sereg pedig a szőregi csata (aug. 5.) után visszavonult a Bánságba – hiába rendelte a magyar kormány Aradra – Dembiński Temesvár irányába indította csapatait.
1849. augusztus 9-én sem a császári, sem a magyar hadvezetés nem készült eredetileg csatára. Augusztus 8-án csatlakozott Kisbecskereknél Dembiński hadseregéhez Kmety György tábornok 15. hadosztálya, így folytatva a magyar hadsereg visszavonulását Temesvár felé. Másnap Szakálháza és Szentandrás között a Nyárád patak mögött állította fel Dembiński mintegy 42 000 fős hadseregét. Szándéka az volt, hogy Vécsey Károly Temesvárt ostromló hadtestének felvételével Erdély felé vonul vissza. Dembiński ennek megfelelően augusztus 9-én reggel akarta tovább indítani hadseregét, a lőszertartalékot ennek megfelelően elindította a lugosi úton. Ekkor érkezett meg Józef Bem altábornagy, akit Kossuth időközben és titokban a magyar csapatok fővezérévé nevezett ki. Bem átvette a parancsnokságot és támadásra határozta el magát, annak okán, hogy biztosítsa az összeköttetést az Aradra érkező Görgeivel és végre lehessen hajtani az összpontosítást.
Kép: Haynau főtisztjei körében a Temesvár előtt a csatateret kémleli, 1849. augusztus 9.
Bem átküldte csapatait a Nyárádon, amire Haynau is szétbontakoztatta csapatait. A csata a magyar tüzérség tüzelésével kezdődött. A délutáni órákban már minden ponton harc folyt, Bem a balszárnyon levő Kmetynek előrenyomulást parancsolt. Kmety sikeresen elűzte a császáriak lovashadosztályát, nehéz helyzetbe hozva a császáriak jobbszárnyát. Haynau azonban nem zavartatta magát, továbbra is a centrumban illetve a (császári) balszárnyon akart döntést kierőszakolni, hogy elvágja a magyar csapatok útját Arad felé. Délután fél 5 tájban megjelent Franz Liechtenstein tartalék hadteste, amely oldalazó tűzzel megzavarta a magyar jobbszárnyat. Bem oda akart lovagolni, hogy rendezze a csapatokat, de lováról lezuhanva megsérült, képtelenné vált a csata további irányítására. A tüzérségnek délután 5 óra táján ráadásul elfogyott a lőszere – mivel a lőszertartalékot Dembiński még reggel elindította Lugosra – s így kénytelenek voltak elhagyni a csatateret. Bár Kmety továbbra is támadásban volt a magyar balszárnyon, ez már nem sokat ért, az Arad felé történő visszavonuláshoz a jobb szárnyon kellett volna tért nyerni. A centrum és a magyar jobbszárny menekülésbe kezdett. Perczel Mór aztán az utóvéddel tett még egy kísérletet a támadók feltartóztatására, de ezzel csak annyit ért el, hogy a császáriak ágyútüzét a visszavonulókra vonta. A magyar főerőket sokkolta a tüzes bombaeső, és pánikszerű menekülésre késztette őket, így, mire a vezérek elérték Lugost, katonáik java része már szétszéledt a környéken. Haynau serege, a temesvári győzelmet követően, majdnem 7000 foglyot ejtett, annyit, mint korábban az egész téli hadjárat alatt együttvéve.
Kép: 
A temesvári csata. Adam Albrecht litográfiája
A kedvező pozíció és a létszámbeli fölény dacára az összpontosítás terve és a temesvári ütközet csúfos vereségbe torkollott, ami a szabadságharc sorsát is megpecsételte. Temesvár után két nappal Kossuth kormányzó elnök lemondott, Kmety, Bem és még számos tábornok pedig szintén a határ felé vette az irányt. Az Arad környékén állomásozó Görgeire maradt a szomorú feladat, hogy a reménytelen szabadságharc fegyvereit augusztus 13-án letegye az oroszok előtt.
Kép: A temesvári csata emlékére vert érem, Haynau arcképével