Az ozorai diadal (1848. október 7.)
1848. október 7-én Ozoránál a Görgei Artúr őrnagy, Perczel Mór ezredes és Csapó Vilmos őrnagy vezette magyar csapatok bravúros módon bekerítették és feltétel nélküli megadásra kényszerítették Karl Roth vezérőrnagy mintegy 9000 főnyi hadosztályát.
Az ozorai diadal fontos előzményének és alakító tényezőjének tekinthető a Josip Jellačić horvát bán által irányított horvát betörés Magyarországra, valamint maga a pákozdi csata is.
Karl Roth hadosztálya kezdetben a Dráva vonaláig nyomult előre, hogy biztosítsa az átkelőket a fősereg számára, majd a bántól további utasításokra várva Verőcén összpontosította erőit. Jellačić nem várt gyorsasággal nyomult előre, így az eredetileg találkozási pontként megjelölt Nagykanizsa helyett arra utasította segédhadát, hogy Sztáránál keljenek át a Dráván és Székesfehérvárnál egyesüljenek. Roth így tíz nappal később, szeptember 21-én lépte át a Drávát, s indult meg Baranya és Tolna megyén át Székesfehérvár felé.
A pákozdi csata Móga János altábornagy számára nem várt sikert hozott, a horvátok átkaroló hadművelete kudarcba fulladt. Szeptember 30-án a bán megküldte utolsó utasítását a találkozási pontra tartó mellékoszlopának, mely szerint Karl Roth vezérőrnagy Móron keresztül kövesse a visszavonuló főerőket Bécs felé, miután egyesült az általa Székesfehérváron hagyott 1254 főnyi helyőrséggel.
Karl Roth vezérőrnagy azonban valószínűleg nem kapta kézhez az immár harmadik útvonal módosítást, emellett több problémával is szembe kellett néznie. Először is a horvát betörés során végig dúlt települések lakói rendkívül ellenségesen viselkedtek a bán tartalékhadosztályával. Emellett jelentős problémát jelentett, hogy a bán reményei szerint a horvát ügyet támogató lovas alakulatok csatlakozása, a valóságban nem történt meg. Szinte vakon és süketen nyomultak előre a csapatok. Ennek eredményeként szeptember 28-án Oroszlónál a Perczel Gyula őrnagy által vezetett baranyai nemzetőrök kezére került a Roth-hadosztály lőszerszállítmánya, majd két nappal később Pincehelyen, a környéken lévő nemzetőrök és népfelkelők a poggyászt és a málhát szállító szekerek őrségét, és a sebesültszállítmánnyal érkező sérülteket is agyonverték. Az Ozoránál lévő főoszlop, amint megtudta az esetet, visszafordult és kegyetlenül feldúlta a falut. Ezt követően újra Ozora felé indultak, de a bosszúhadjárat során elvesztegetett idő jelentősége akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor a tartalékhad megérkezett Székesfehérvár alá. Ekkorra már a bán által hátrahagyott helyőrséget a város lakosai lefegyverezték.
Az időveszteség végzetes hibának bizonyult, ráadásul az is nyilvánvalóvá vált, hogy a hadosztály a horvát főseregtől elvágva nem tudja Jellačić útját követni Bécs felé. Görgei Artúr honvéd őrnagy, aki ekkor már a Csepel-sziget, a Duna menti nemzetőrök és népfelkelők parancsnoka volt, minden erejével azon dolgozott, hogy a nála jóval nagyobb katonai erőt jelentő Roth-hadosztályt megállítsa, s megakadályozza visszatérését Szlavóniába. A pákozdi csatát követően Móga altábornagy Perczel Mór ezredest bízta meg a hadművelet végrehajtásával, és Görgei segítségére küldte a Perczel vezette Zrínyi-szabadcsapatot.
A harapófogó egyre szűkült a visszavonuló horvátok körül, hiszen dél felől a Tolna megyébe vezető utakat és átkelőket Csapó Vilmos őrnagy nemzetőrei és népfelkelői ellenőrizték, Tácnál pedig Görgei huszárai ütöttek rajta az Ozoráról korábban felderítésre küldött horvát zászlóaljon. Nikolaus Philippovich vezérőrnagy, Karl Roth helyettese kénytelen volt Perczel Mórral tárgyalni, aki a szabad elvonulással szemben, csak a feltétel nélküli megadást engedélyezte. Az egyre nehezebb helyzetben lévő horvátok Kálozra vonultak tovább, ahol szembesültek azzal, hogy a hidat felszedték a helyiek, majd tüzet nyitottak rájuk. A tűzharcban hat horvát katona is megsérült. Roth hadoszlopa továbbvonult.
Kép: Gyalogos és lovas nemzetőrök
Görgei ezt követően cselt alkalmazott, hogy a horvát csapatokat még inkább a megfelelő irányba ösztökélje. Két század huszárának azt a feladatot adta, hogy a dombos vidék adottságait kihasználva egy-egy szakasz huszárral tűnjenek fel, hol a horvát sereggel szemközt, hol a jobb-, hol a balszárny látótávolságában, ezzel is látszólag növelve a magyar erők létszámát. Görgey István visszaemlékezésében leírta, hogy ez a remek színielőadás Gáspár András százados rendezői tehetségét dicsérte, aki még az egyetlen trombitást is állandó mozgásban tartatta. 1848. október 6-án végül a horvát hadoszlop ismét Ozorára érkezett, de a Sió-csatornán már nem tudtak átkelni ugyanis a túlparton Csapó Vilmos őrnagy és a mintegy 10 000 fős Tolna megyei nemzetőrség és a népfelkelés erői várták őket. Visszafelé a kerülő úton érkező Perczel Mór és Görgei Artúr csapatai közeledtek, így a helyzet súlyosságát látva Karl Roth október 7-én feltétel nélkül letette a fegyvert Ozoránál.
A sikeres hadművelet során 9000 fő esett fogságba, és azonos mennyiségű lőfegyver, valamint 12 löveg került a magyarok kezébe. Igaz, a fegyverek összegyűjtése nem ment zökkenőmentesen: „Végre megérkeztek a népfelkelők csapatjai; megpillantván azok a lerakott fegyvereket egy percz alatt mint a sáskák megrohanták s ragadták szerteszélylyel, annyira s oly zabolátlanul, hogy Perczel Miklós a huszárokat nekik lódítván, kardlappal kellett őket elűzni, de akkor is csak nagy nehezen tudták a fegyverek nagy részét megmenteni — 2000 darab fegyver pár percz alatt eltűnt.”
Az összesen 2 magyar és 11 horvát katona életébe kerülő hadművelet sikerében fontos szerepet játszott, Görgei Artúr jó helyzetértékelése, a jól működő magyar felderítés, mely állandó figyelemmel kísérte a Roth-hadosztály mozgását, (míg ez fordítva nem valósult meg), a horvát fosztogatások hatására fegyvert ragadó lakosság ellenállása, Perczel Mór ezredes, Görgei Artúr és Csapó Vilmos őrnagyok együttműködése és nem utolsósorban Josip Jellačić horvát bán érdektelensége a hátrahagyott utóvédje iránt. Mindent összevetve a Pákozdon és Ozorán kivívott győzelem egyértelművé tette a bécsi vezetőség számára, hogy a magyar reformtörekvéseket nem lehet egy legyintéssel elsöpörni.
Kép: Az ozorai fegyverletételről készült vízfestmény